Apropó gondolatok 3.

2021. július 25.

Apropó hírek… de még milyenek! 😉

Jaj, úgy élvezem én a strandot mert ott annyira szép és jó…DE!
Szédületes élmények kavalkádjaimról egyszerűen, de velőscsontosan 🤗

Sziasztok pacsipajtik! Vauuuu, elvakkantom legújabb történéseimet nektek s bizony rájöttök, hogy nektek nincs kutyaéletetek, de nekem sincs biza…Az emléke is csiklandozza s felborzolja a fertályamon serkent nyári bundámat. Rövidke eltelt idő óta, mióta legutóbb hírt adhattam a hála telt szívemből a gyönyörű megmentett életem kezdetben a világgal ismerkedő, majd egyre táguló élménydús napjaimról a közelmúlt hetekben csak úgy tobzódhattam. Igazi nyári „fenekutya” lettem.

Hallottatok már a tihanyi rejtőzködőről? Nos, nekem ez (is) új élmény volt. A társammal felkerekedtünk ismét és most az úticél kezdetben a magyar tengerhez egy Tihany nevű helyen volt kiszimatolható. Ez a pompázatos hely, mely burjánzott valami lila hepehupás ködtakaróban, hipnotikus élménnyel gazdagított. Bóklásztunk jó sokat így hat lábon ketten együtt és jókat hallgattunk, meg nagyokat és hosszasan beszélt hozzám a társam. Én olykor helyeslőn rávetettem melegbarna, mindig mosolygó szemeim a lényére, hogy hosszú monológjára lássa figyelemmel vagyok, mely inkább csak elmélkedés volt a világban őt érintő fontos eseményekről. Hagy érezze a törődést, de ha nagyon untam bevallom, kicsit semmitmondóan lógattam különösen hosszú és nyálas nyelvemet:) De ő így is boldog volt velem 😊 Aztán örömében és szabadság teljes átélése végett egy kis dombon vagy miként is kiáltott egy nagyot. A társam hangja valahogy kicsit megkésve, de kétszer is kiáltott. Két gazdám lenne? Én kutyaságom is csahintott egy vidámat s utána azt a rejtőzködőt is hallottam ismét. Újra és újra felváltva ő kiáltott és egy nagyot ugattam, de mindig jött felelet. Lehet, hogy hat láb nem is annyi, hanem mennyi is…? Hmm… Egyszer felderítem azt a rejtőzködőt…

Bóklásztunk jó időt és begyűjtött jó nagy halom lila valamit, aminek olyan illata volt, hogy még azt is elfelejtettem milyen volt a kölökkorom 🙃 Beszálltunk a járgányunkba és irány a beígért kutyastrand. Bár még sosem voltam ott, de ebben a rekkenő hőségben úszni vágytunk a boldogságban. Rengeteg fajtársam volt ott, köztük igazi különcök. Parti nagy ”arcok” méretes mancsokkal, bugilábú apró csivava, nehézsúlyú szépkorú megfontolt mozgású és fáradhatatlan apportírozó „fenekutyák”… felsorolni is sok lenne. A víz kellemesen simogató játékra-incselkedésre hívó volt, a part meg a sok-sok ki és be trappoló, a parton bundát rázó ebtől meglehetősen sáros volt. Óriási élmény volt… és ez is csak a kezdet volt.
Némileg szárazra csapattam a meleg balatoni szélben a bundám és uzsgyi be az árnyékban hagyott négykerekűbe, ami így nem forrósodott fel, szerencsére elkerülve a hőgutát. Mert ugye a ti társatok is figyel rá, hogy még véletlenül se maradjatok bezárva kicsit sem benne, mert akár percekre ebül ott hagyott jószágok ezekben az éppen álló vasakban!? A lila nagy kupac illatos valami is helyet kapott a fekhelyem mellett és én felkészülve a nagy utazásra míg hazaérünk leheveredtem a biztonsági utazó övem ölelésében, míg a gazdim tekergeti a kormányt hazafelé. Igen ám de… és ezt csak elbeszélésből tudom, hogy útközben valami érthetetlen okból Balaton parti vaddisznókat is megszégyenítő módon delejesen horkantani kezdtem. Mi több egyre durvább és mélyebb hangokat rezonanciáltam (kutya se tudja mi az) és az egész utat míg aléltan aludtam a nagy pancsolástól végig dörrentettem. Még a kis helyes arcélem is lengedezett a kipöfékelt levegőktől. Valójában én azóta már tudom ki vagy mi volt a ludas… mert én mosom mancsaim… én kérem csak békésen szundítottam. Az a lila cucc, az a levendula vagy mi… nah ő volt! 🌺

Kimondhatatlanul és meghatározhatatlanul sok ideig utaztunk hazáig, döcögő unalmas kocsisorok közt. Meglehetősen lassan kutyagoltunk…ha értitek… vasárnap a város felé a nagy csábos tengerről. Azt nem tudom, nem ismerve az időmérését, hogy mi a sok… csak azt tudom, hogy gyakran a hétköznapokban sokat kell várnom, mire a társam a munkából hazatér végre és újra összekócolja azzal az utánozhatatlan mozdulattal a fejem búbján a szőrszálakat. Az idő, társ nélkül mindig végtelenül sok… s most igaz, együtt hagytuk magunk mögött a szürke utat a máskor sietős fehér csíkokkal, de most vánszorgott az idő, az biztos. Éreztem még a fáradt talppárnáim alatt is, milyen lassan halad. De minden út varázslattal bír, ha megvan a megfelelő cél!
S mi már hazaértünk… majdnem. A piros lámpák monoton egyhelyben léte alatt, a búgó motor hangjára lassan ébredezni kezdtem. Kellemesen kinyújtóztattam szépen ívelt kecses végtagjaim, ásítottam egy méretesen nagyot a zsigereim komótos ébredésének reményében. És akkor megláttam…

Megláttam az ismerős parkolót, ahol…, felismertem az ismerős árkádos házat melynek oszlopalján szignózottan nyomát hagytam korábbi „jelenlétemnek”…, mint megannyian egymás után 🤭… és az íriszembe érkezett ekkor az a bizonyos csábító utcai helység, melynek kirakata maga a vonzás egy kutyatárs arcával. Egy hívogatóan-ígéretesen invitáló bűbájsziget, ahol az egyik varázsdobozom, a kutyamosó lakik.

Állandóan erről ugatok nektek… Vahhuuu Ha hiszitek, ha nem, fürdeni strand után …? – bizony nem, hogy nem kell, hanem egyszerűen kényeztető és szükséges, számunkra meg pazar ráadás, kényeztető wellness élmény! 🥰

Legyen az Balcsi, vagy Duna vagy Tisza vagy bármilyen szabad vízi ebugatta „hancurpancsija”, azért azt a vizet, azt a sarat jó ha leszeditek rólunk, hogy tiszta legyen a bőrünk, hogy fényes legyen a szőrünk, hogy lehengerlően illatosak legyünk,.. s ne a kanapéd a szőnyeged vagy az ott felejtett pólód, nadrágod bánja!
Te se bánod mi se bánjuk, a kutyamosó jó barátunk!

Nem dugul el a kád, nem törik el a derekad, nem vizezzük össze a lakást! Pacsipancsi kutyamosó csapra csatlakozzatok!

Vau…Wash & Vau!

Szerző: Béres Andrea