Apropó gondolatok 4. – A nagy szigeten innen s vissza meséje

EGÉSZSÉG
2021. augusztus 24.

Vahh-vahh, de sokszínű-szagú esemény simogatott – borzolt..

Azt hiszem megkérlek benneteket, hogy tegyétek fel a mancsotokat egy kis szavazásra. Ki szeret lustálkodni? 🐾
Mert tudom ám, lefüleltem már, hogy ahány féle-fajták vagyunk, annyi módon szeretjük s vágyjuk a napjainkat tölteni. Tudnék nektek énekelni olyan igazi farkasmód azokról (ja én nem Jack London kutyája vagyok) a megélt látottakról négylábú társaim esetén, ki milyen létben görgeti maga előtt a kiszabott időt, de a kétlábúak széles e világát nem volt módom korábban behatóan tanulmányozni. Ők a régi gazdátlan életemben csak jöttek mentek… Hol távolabb a róna általam régen bujdokolásának szentelt aprócska zugában, ahol magányos voltam, vert az eső égetett a nap, betakart a fagyos hó s még csak a kutya sem nézett felém. Hacsak nem olykor néhanap láttam, lehajtott vagy elfordított fejű sietős lépteiket. Volt, hogy sokkal közelebb kerültem az emberekhez, már szinte érintésnyire… szeretetre éhezve s várakozva a nagy Ő után, és a még épp lenyelt gőzölgő kávé illatukat is ontották helyes kis orrnyílásaim felé… fura egy szaga volt. Egyszerre vonzott és taszított, de őket a kennel másik, zárt belső oldalából tudtam csak meglesni a menhelyen.
Ezt a vásott régi kutya egy időt magam mögött hagytam hála a segítőknek, s most tanulom a valódi megérdemelt kutya életet, amikor igazán jó szeretetben és gondoskodásban, odafigyelésben – tanításban, és végtelen kalandban, hancúrozásban élek egy kétlábúval.
Vakkantsatok, ha még nem kutyulódtatok össze.. 🤭

Ahogy pirkadni indult a fényesség odakint, máris incselkedve játszott a függöny csipkéin a nap és falra pajkos fura alakzatokat vetített. Hangsúlyozom, még épp majdnem mélyen aludtam… a fénypászmára épp, hogy csak résnyire nyiladozni próbálkoztak hosszú szempillás lélekablakaim, amiket a kellő időben igézően mindig a társamra vetek. Meg is szokta ilyenkor kérdezi tőlem, mikor oly hosszan egymáshoz kötjük tekintetünket, hogy „Bárcsak tudnám, mi jár abban a gyönyörű kis buksidban” meg ilyet is, hogy „Vajon mit akarsz nekem mondani?” meg azt is, hogy „De jó lenne belelátni a kis fejedbe” …Vauu azt azért nem, köszi …van privát szféra is, vannak jogaim! Na jó igaz, én se mindig tartom be az irányába. Pedig én csak egyszerűen bámulom szívemnek leghűségesebben szolgált emberét. (jó néha a nyálam is csorog… de ki ígérte, hogy nem így lesz?) De bizony olyan végtelen nagy szeretettel, bamba szemekkel tudok ránézni… és ő tudja… érzi… s viszontszeret! Akár bambán is! 🙃

Ti is beszéltek a társatokkal, ahogy ő énhozzám?
Beszéljetek… jó sokat! Igaz, mi a szavakon túl értünk igazán a vezényszavakat leszámítva, de nagyon fontos, hogy szóljatok hozzánk, amikor nagyokat sétálunk vagy csak a kanapén ülve együtt vagyunk. Igazán jó hallgatóság vagyunk, nem ugatjuk szét a világban semmi titkotokat. Velünk együtt lehet örülni és néha búslakodni is akár.

Tehát a viháncka fény-árnyékok orvul idejekorán felébresztettek, de hétvége lévén kicsit dunsztoltam volna még magam a lustálkodásban. De indulót fújtak… S bár meglehet máskor azonnal fürgén tappancsokra szökkenek, most csak még inkább belefúrtam magam a „gazdiszagú” takaró alá. Néha játszunk egy ilyen „itt a farka hol a füle játékot”, amikor nem hagyom, hogy beágyazzon, meg feltúrom a takaróját vagy elbújok a párna alatt. Nem értem igazán, mert hol láthatóan élvezi ezt a játékot, hol meg kissé bosszankodást szimatolok, noszogató mozdulatai között. De hát mit tehet itt egy KUTYA? Megadtam magam.

Egy gyors szőrcsinosítás, egy kis fésülés és irány a felfedezés. Vahhuuuu megint de jó lesz nekünk!
Egy kellemes, dús lombú nagy karimájú öreg fás parkon mentünk keresztül. Mindenütt jelölésnyomokat éreztem. Ez egy népszerű hely ezek szerint. Kicsit nyirkos még a levegő, a pára csak úgy úszik utánunk a tegnapi fergetegesen nagy zivatart miatt, ahol még az autók is úsztak, s most ahogy sietősen haladunk sorra hagyjuk magunk mögött a szagmintás fatörzseket és újra újabbak érkeznek. Kemény egy nyár van…
Útközben mikor épp magamon is könnyítettem megböktem valami ismeretlen érdekeset s kiderült egy különös csigával találkoztam, akinek „Szélvész” volt a neve. Ki hallott már ilyet? Csiga… aki szélvész:) Bár a szomszédot, öreg kétlábút gyakran hallom énekelni a kerítésnél…
„Bóbita, bóbita játszik szárnyat igéz a csigára…” -és a csiga repül! Remélem nekem sose fog énekelni… érzek ebben valami baljós végeredményt.
Tovább haladva egy szintén szépkorú kétlábút látok, aki egy padon üldögél és lapozgat valami zörgős, firkálmányos valamit. Mellette egy kopottas, kissé veresbundás, őszülő bajuszú négylábú hever. Az orrán nagy fehér kötés éktelenkedik, olyan, amit ott adnak nekem, ahol szurit kapok, hogy meg ne vesszek, meg gyógyszert, ha kell. Mindketten fáradtan, megtörve kissé, de nagy meghittségben és láthatóan élethosszig tartó hűségben töltenek. Csak úgy mi ebek gyorsan magunk közt egy kis nyugtató nyüszögés és egy két szimat közt hamar kiderítünk egymásról mindent… A neve Fickó és valamikor vidéken élt. Sajnos az orránál elcsapta egy nagy teherautó és éppen hogy csak megúszta és nem lett végzetes baleset. Azóta ők ketten, nagyon vigyáznak egymásra… s a városban csak pórázon mennek bárhova is, ahogy kell!

Elhagyva a park kutyák szagától hemzsegő területét lassan kikeveredünk a fák alatt futó árnyékok adta kanyargós gyalogút lehetőségéből. Jó nagy séta volt, melyben időnként egy kis kocogás is belefért. Elvégre mindenkinek kell a kondíciójára vigyázni, kívül – belül!
A nap már magasan járt, bár még nem tűnt el az árnyékom, mint ahogyan rövid időre délidőben szokott, de már nagyon forró lett a hátamon a szőr, meglehetősen lihegtem és a talppárnáim alatt az a szürke kemény út… Vauu… huuhh… huuhh de forrósodni kezdett.
Magunk után elmaradtak a fák adta védő árnyékok, zajosabb és kiábrándítóbb lett a forgalom miatt minden. Már ismét visszavágytam a lustálkodó ágyamra… akár a sajátoméba, ha a társaméba épp tilos, mert látja… értitek!?
De betértünk egy nagy üzletben, ahol kaptam egy nagy kék hűsítő matracot, hogy a rekkenő hőséget jobban viseljem, míg magam vagyok, s ne terheljen nagyon, hiszen az összes vizet is kiittam mire hazaért társam a munkából, megpróbálva túlélni a napon túlmelegedő otthonunkat.

Hazafelé vissza a parkon ismét, de nincs mellé ugatás… hősiesen bevallom a nyelvem vonszoltam a végére, mert a park fái is mintha direkt felém legyezték volna a forró levegőt. Már nagyon elfáradtam és igazán jól esett volna valami frissítő zuhany. És tudjátok mi a leggyönyörűbb egy ilyen párkapcsolatban, mint a miénk… a gazditársamnak és nekem!? Pontosan egyet ugatunk… bocsi mindig tudja mire vágyom! Elkutyagoltunk még a házunkhoz legközelebb eső … (ohh eső, azt is imádom) varázsdobozhoz és lezuhanyozta rólam azt a portalan-sártalan, de mégis mélyen a bundám alatt rekedt fülledt nyári forróságot a szőrös-eb társadalomra mindig felkészült kutyamosóban!

Egy ilyen napzártához viszont nincs túl sok minden hozzátennivaló. Legfeljebb az elmaradhatatlan… ”A kutya vacsorája” 😋 Köszi pajtim, Vauuu…

Apropó…!
A következő fejezetben eddigi életem egyik legkülönlegesebb és talán egyik legmesésebb csudaságosan szép történetét osztom meg veletek. Remélem kíváncsian várjátok és ne felejtsétek el a mancsokat magasba, körmöljétek a poszt alá, ki s hogyan szeret lustálkodni!?

Egy aprópopónyi pacsi nektek! 🐾🐾

 

Vau…Wash & Vau!

Szerző: Béres Andrea

Wash & Vau®️ az első önkiszolgáló kutyamosó franchise

0 0 votes
Értékelés
guest
0 Hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments