Apropó… gondolatok

ÉLETMÓD
2021. június 7.

Sziasztok! Mindenkinek nagyon örülök, aki itt van és legalább olyan nyitott és befogadóan kíváncsi, mint jómagam :)!

Még be sem mutatkoztam, ismerkedjünk meg! A nevem Apropó és valami érthetetlen okból időnként úgy hallom a kétlábúaktól ahogy igyekeznek behívni, hogy Aprópopó 🙂 🙂 – ki érti miért?!

Jelenleg egy kis zug az életterem, kedves és gondos emberek jönnek – mennek mellettem és azon igyekeznek, hogy szép tiszta és egészségesen csillogó szemű legyek. Amikor majd kiválaszt engem valaki a társának, akkor beleszeressen elbűvölő mosolyomba.

Addig is és azután is hallani fogtok rólam időről – időre, mert mesélni fogok arról, hogyan s miképp történnek a napjaim, milyen temérdek izgalmas kaland, tanulás és gondos ápolás az életem része.

Ma elképesztően izgalmas napom lesz…várom a gazdám, a leendő barátom és társam. Ma végre együtt HAZA-megyünk. Együtt! Már találkoztunk, ismerem az illatát, melyet bevéstem az emlékezeteimbe az első találkozáskor. A kis kócos bundámon hordom, simogatásának édes emlékét. Apropó kócos bunda…Itt ahol jelenleg várakozom, a menhelyen mely Üröm nevet visel, haha Üröm ..szerintem elírhatták, hiszen ez itt öröm…méghozzá triplán. Mert a gazdi is és a menhely is, rólam meg nem is beszélve, hiszen én vagyok az első számú főszereplő, földöntúlian boldogok leszünk, hogy gazdásítanak. Nem kedvelem ezt a szót, sajnálom. Inkább barátot – társat találnak nekem, ez sokkal szívmelengetőbb. Pillanatnyilag itt várakozom még néhány órát. www.uromimenhely.hu

De az utolsó kis itt-lét időm még csodálatos érzésekkel fog záródni.

Apropó… a kis kócos bundám, jaj annyira izgatott vagyok 🙂

A minap nagy sürgés forgás volt itt. Hoztak valami masinát. Szerintem varázsdoboz. Mert én azt láttam, hogy a nagykutyák, aki oda betették a mancsaikat olyan csábítóan szép és illatosan tiszta küllemben lépdeltek ki, hogy én csak lógó nyelvvel ámultam bámultam… és irigykedtem, nem szégyellem. De a gondozóim megígérték nekem én is sorra kerülök. Nem tudom miféle módon megy egy a varázslat, de kutya legyek, ha ezt nem derítem ki. Ohohó, hiszen már kutya vagyok, akkor ezt pedig egészen biztos, hogy nekem találták ki!

Sajnos olvasni nem tudok, hogy mi van a nagy varázsdoboz masinára írva, de a barátaim olyan nagy bizalommal járnak – kelnek benne, hogy bizony kutyául faggattam őket. Ott van a nagy fekete Kvarc barátom, aki legalább olyan kócos mint én, na meg a nagybundás Maci Laci, az elbűvölő tekintetű Marcipán és szívem kedves hölgye Emma…és még sokan mások. Mindenki csak azt ugatta csaholta vidáman, vagyis azt mondta, hogy feltétlen próbáljam ki a nagy varázsdobozt. S megvallom hát a kutyavérem is hajt és a szimatom azt súgja, hogy remek móka vár engem, amikor oda bemegyek.

Apropó …fülelek egyet és mintha hallanék valami készülődést, valaki az én kennelem felé közelít…és igen jöttek, értem jöttek vauuu…

Hahó hallja meg az egész világ, megyek a varázsdobozba felderíteni! Pár perc és itt vagyok…addig el ne nem menjetek!

Újra itt…én vagyok és mégsem egészen!

A szimatom nem csalt, ebben a félig nyitott doboz szerű valamiben fergetegesen izgalmas és szuper élmény volt. Végre megfejtettem a csodát, amitől a nagykutyák ilyen gyönyörűek, amikor onnan kijönnek. Most már én is sokkal, de sokkal ragyogóbb küllemmel vágok neki az életem felfedezésre váró nagy kalandjainak a szeretett és általam hűen szolgált társammal együtt! Remélem a barátom is elvisz majd még sokszor ilyen helyre. Egy sokkal csillogóbb, illatosabb és alapvetően rendezett bundát kölcsönzött nekem ez a masina. Kicsit vizes volt, meg habos meg mindenféle zsongító illatos. Az összes megbúvó, bundám közé és a bőrömre telepedő élősködőt elzavarta, esélyt sem adva nekik. Meg fújt valami kellemes meleg és megszárította felfrissült tiszta ő-bundásságomat. Még az apró popómat is megmosták :DD Kicsit előfordult velem már, hogy viszketett itt – ott, de ez a mosófolyadék vagy hogy is ugatják a kétlábúak…Vauuu sampon szerencsére hipoallergén, így tökéletes minden négylábúnak.

S még egy izgalmas felfedezés a részemről! Hallottam, ahogyan a kétlábúak beszélik, hogy ezt a varázsdobozt úgy hívják, hogy Wash & Vau kutyamosó, de hát mi akkor egy nyelvet ugatunk, vagyis beszélünk :)!

Amikor valaki Haza-megy innen, mind kap egy csodálatos felfrissítő és megtisztító fürdőt. Valamint, a még bent lakóknak is nagy segítség, hogy szépek és kívánatosak legyenek, nem beszélve az élősködők elleni védelem fontosságát is ideértve.

Apropó még egy fontos tudnivaló, tartozik a menhelyhez, ahol eddig várakoztam egy kutyasuli is, úgy ugatták a nagyok, sőt haha még kutyaovi is van. www.duhajdombikutyaiskola.hu

Itt bizony elképesztően sok két és négylábú találkozik és okosodnak ügyesednek…együtt…na meg koszosodnak is.

Így ők is jönnek ide megfürödni a varázsdobozba. Természetesen a bevétel a menhely lakóinak számára jelent segítséget.

Képzeljétek a látványt…kiskutya, nagykutya, rövidszőrű, hosszúszőrű, nyurga, kissé molett, fiatal és idős, mind mind sorban áll türelemmel a varázsdoboz előtt, hogy végre betehesse a mancsait s megtörténjen vele is a varázslat…újra és újra!

Megjöttek értem…Boldogság, mámor s tiszta illatok!

Fogjuk magunkat a társammal és mihamarabb keresünk a szabad kinti világban egy ilyen varázsdobozt, közel ahhoz, ahol majd együtt éljük át a kalandokat. Ez lesz az első közös felfedezésünk.

Ti is keressétek meg és próbáljátok ki mert ez egy zseniális találmány!

Apropó… kalandos napjaimról a történetet hamarosan elugatom ismét!

Addig is Vau…Wash & Vau!

Szerző: B. Andrea

 

A weboldalon szereplő szöveges és képi információt szerzői jog véd.

0 0 votes
Értékelés
Subscribe
Visszajelzés
guest

0 Hozzászólás
Inline Feedbacks
View all comments