Ámor

 

Ámor a nagy gyerek,otthonra vágyik!

Bajban vagyok ennek a posztnak a megírásával , nehéz dolgom van! Keresem a szavakat, de a józan gondolatokat elnyomja bennem a düh és a harag 🙁 Ámor egy 3 éves kutyus, akit Papussal együtt mentettünk ki a tulajdonosától, rendőri segítséggel.

Egész életét egy olyan ketrecben töltötte, amibe jóérzésű állatszerető ember maximum 2 csirkét zárna be, vagy még azt se. Az csak “hab a tortán”, hogy az amúgy is kicsi és állattartásra teljességében alkalmatlan hely ahol ez a kutyus élt, tele volt dobálva mindenféle kacattal, amik számára veszélyesek voltak. Első látásra megdöbbentő volt az állapota. Súlyosan alultáplált, szőre fakó, durva tapintású, kopott, foltokban hiányos, felfekvések tarkították a testét, láthatóan bőrbeteg volt, és hemzsegtek rajta az élősködők. Rettegett, nem mert kijönni a kis helységből ahol eddig élt, látszott rajta hogy sose hagyta még el ezt a helyet, így aztán ölbe kellett levinni a mentőautóig. Ez a szomorú múlt.

És lássuk, most hogy valójában milyen Ámor! Ő egy gyönyörű, fehér, 3 és fél év körüli “kölyök” kutya. Tele energiával, lelkesedéssel, bizalommal, aki most éli a kölyökkort, hebrencs kis ugribugri aki imád futkosni, játszani, aki mellett nem lehet elmenni simogatás nélkül. Az étvágya remek, a bundája pedig csak úgy csillog a napfényben, hogy az ember ellenállhatatlan vágyat érez arra, hogy hozzá bújjon. Töretlen bizalommal van az emberek felé, bújik, szeret minden porcikájával, hálásan csóvál és úgy néz az emberre hogy a szív megszakad. Találjunk hát neki egy csodálatos családot, ne vesszen kárba az a rengeteg szeretet ami benne lapul. Természetesen ő is ivartalanítva, oltva, chipelve, féreg hajtva, külső paraziták ellen védve, elő- és utó kontrollal, szerződéssel mehetne új otthonába.

Jelentkezni érte: 06-70-619-93-11 számon vagy üzenetben lehet. Míg nem találjuk meg neki az ideális gazdit, kérlek támogasd őt! Köszönjük a megosztásokat is!

Virtuális gazdája: Kvasny Anita

Számlaszámunk: 16200137-18531417-00000000

Külföldről: IBAN HU05 1620 0137 1853 1417 0000 0000

SWIFT kód: HBWEHUHB

Adószámunk: 18789153-1-13

  • Fajta: Keverék
  • Nem: Kan
  • Kor: 3,5 éves
  • Szín: Fehér
  • Méret: Közepes
  • Szőr hossza: Közepes
  • Oltva: Igen
  • Féregtelenítve: Igen
  • Ivartalanítva: Igen
  • Egészségi állapot: Egészséges