Marcipán

Marcipán élete a miénkkel egy hideg decemberi napon fonódott össze. A történet eleje sajnos nagyon is átlagos: telefont kaptunk, hogy segítsünk egy bajbajutott kutyának, aki egy víztározó jéghideg vizébe esett és nem tud onnan kijönni.
Mikorra megérkeztünk a kutyát a megtalálói már kimentették a fagyos vízből, gondosan bebugyolálták, ám a gazdája lemondott róla, így hozzánk került a menhelyre.
Marcipán 4 éves fiúcska, aki fiatal kora ellenére nem lát jól, így kerülhetett a vízaknába is.
Mindent megtettünk annak érdekében, hogy segíteni tudjunk rajta, de ez a fajta örökletes szembetegség sajnos nem gyógyítható. Marcipán ennek ellenére életerős, vidám kutya, ő a hétvégi önkéntes kutyasétáltató gyerekek, családok kedvence. Pórázon szépen sétál, finoman közelít a sétáltatóihoz, legyen az gyerek vagy felnőtt, mindenkinek örül. Mindent megtanult, már az orrát sem veri le a kenneljében, viszont állapotából adódóan más kutyákkal bizonytalan.
Olyan felelősségteljes gazdi, gazdikat keresünk a számára, aki tisztában van azzal, hogy milyen különleges bánásmódot igényel egy ilyen kutya.

Marcipán oltva, chipelve, ivartalanítva, féreghajtva, külső paraziták ellen védve, elő- és utókontrollal, szerződéssel mehetne új otthonába.

További képek:

https://www.facebook.com/media/set/?vanity=uromimenhely&set=a.2866287576955081

Fotók: Török Zsolt

Jelentkezni érte: 06-70-619-93-11 számon és bemutatkozó levéllel üzenetben lehet. Míg nem találjuk meg neki az ideális gazdit, kérlek támogasd őt! Köszönjük a megosztásokat is!

Virtuális gazdája: ……………………………..

Számlaszámunk: 16200137-18531417-00000000

Külföldről: IBAN HU05 1620 0137 1853 1417 0000 0000

SWIFT kód: HBWEHUHB

Adószámunk: 18789153-1-13

Itt: Ürömi Állatotthon

  • Fajta: Border collie
  • Nem: Kan
  • Kor: 4 éves
  • Szín: Fekete-fehér
  • Méret: Közepes
  • Szőr hossza: Hosszú
  • Oltva: Igen
  • Féregtelenítve: Igen
  • Ivartalanítva: Nem
  • Egészségi állapot: Nem egészséges