Rólunk

Történetünk

2015 – A kutyamosó fogalmával való első találkozás. Ekkor még fogalmunk sem volt róla, hogy mit is takar ez. Mivel mindig is érdekeltek a nem hétköznapi újítások, utánajártunk, és kutyabarátok révén rögtön bele is szerettünk az ötletbe. Kellemes környezetben, gyorsan és egyszerűen tarthatjuk tisztán kedvencünket? Erre Budapesten és Magyarországon kell, hogy legyen igény – gondoltuk! Terveink kialakítása során végig szem előtt tartottuk, hogy kutyamosónkat a magyar igényeknek megfelelően fejlesszük ki. Fontosnak éreztük, hogy mosóink központi helyen, 0-24 óráig elérhetőek legyenek, és hogy mindent biztosítsunk, ami a mosáshoz szükséges, legyen szó törölközőről, kefékről, köpenyről vagy fülvédőről.

2016 eleje – Az ötletet tettek követték, több hónapnyi kemény munka eredményeként végre célegyenesbe került a kutyamosó projekt.

2016 április – Megnyitottuk első önkiszolgáló kutyamosó üzletünket Budapesten, a Hollán Ernő utcában.

2016 június – A kedvező fogadtatásnak köszönhetően megnyitottuk második üzletünket szintén Budapesten, a Bikás park szomszédságában. Mindeközben több rendezvényen is részt vettünk meghívottként (pl. Belvárosi Piknik az Olimpiai Parkban, a Noé Állatotthon rendezvényei), ahol lehetőségünk volt népszerűsíteni, bemutatni berendezésünket illetve azt, hogy ezzel együtt mit kínálunk a kutyafürdetőknek.

2016 ősze – A Wash & Vau ® elnyerte a Kutyabarát.hu által meghirdetett az ‘Év Kutyabarát Innovációja’ díjat.

2016 december – Elindult a Wash & Vau ® webshop, amelyben érdekes és hazánkban újnak számító termékekkel szeretnénk megismertetni a kutyabarát közösséget. Ezen kívül bevezettük a Wash & Vau ® törzsvásárlói kártyát, amellyel további kedvezményeket tudunk biztosítani rendszeres vásárlóink részére. A kutyamosó használatának megkönnyítése érdekében üzleteinkben elérhetővé vált a bankkártyás fizetés is.

2017 tavasza – A budapesti üzletek sikere vidéki kutyabarátok érdeklődését is felkeltette és megnyílt az első 3 vidéki Wash & Vau ®: Szegeden, Szentendrén és Győrben.

2017 ősze – Két újabb kutyamosó nyílt, ezúttal Székesfehérváron és Pécsett.

2018 tavasza – Nincs megállás, egyre több az érdeklődő országszerte. Március és május között 4 új kutyamosó nyílt Miskolcon, Dunaújvárosban, Mosonmagyaróváron és Sopronban.
A Forbes Magyarország meginterjúvolt minket mint prosperáló, új magyar vállalkozás.
Részt vettünk a Rex Kutyaotthon által szervezett Felelős Állattartás Napján, a Szimpla Kutya vásáron, a Kutyabarát.hu és a Walking Dog által szervezett Városi Kutyapikniken és a Noé Állatotthon örökbefogadói napján.
A Hard Dog Race szponzoraként megjelentünk a legnagyobb kutyás akadályfutó-versenyen és megfürdettünk több mint 300 kutyust.
A Wash & Vau ® szerepelt az RTL Klub “Kedvencek” című műsorában.

2018 nyara – Újabb kutyamosók nyíltak: Újpesten és Zuglóban, majd a Városmajorban, Debrecenben és Óbudán.
Az M2 Petőfi TV riportot készített a Wash & Vau ®-ról az “Én vagyok itt” című magazinműsora számára.

2018 szeptember 1. – A Hard Dog Race szponzoraként ismét részt vettünk a Közép-Európa legnagyobb kutyás akadályfutó-versenyén és megfürdettünk több mint 300 kutyust.

2019 – országos hálózatunk újabb 2 várossal bővült, így már Tatabányán és Szombathelyen is vannak Tiszta kutyák & Boldog gazdik.
Számos országos médiumban megjelentünk, (Petőfi Tv, TV2 – ‘Több mint Testőr’, RTL Klub ‘Reggeli” c.műsorok, Gazdi Akadémia, Kutyabarát Magazin, HDR Magazin)  illetve a Hard Dog Race állandó támogatójaként a 4 magyarországi versenyen mintegy közel 1000 kutyust fürdettünk meg a versenyek után.

Ismertségünk folyamatos növelése érdekében egyre több helyen találkozhattok velünk, pl. az autók hátulján matrica formájában is:)

2020 első félév – terveink szerint Kecskeméten nyílik a következő lenyűgöző látványosságot nyújtó önkiszolgáló kutyamosó. Ez lesz az első olyan kutyamosónk, mely nem “klasszikus” ingatlanban várja majd a gazdi két kedvencét…:)

Partnereink

Rólunk